Reszelj össze sajtot és krumplit! Vigyázz, mert betegre fogod enni magad belőle!

Hozzávalók:

– 4 hámozott krumpli (Főzd elő, amíg el nem kezd megpuhulni!)

– Sajt ízlés szerint (Trappista)

– 1 felvert tojás
– 2 evőkanál tejpor
– 1/3 csésze liszt
– 1 teáskanál só
– 1 teáskanál cukor
– 1/8 teáskanál bors
– 1 teáskanál vaj
– olaj a sütéshez

recept

Elkészítés:

Reszeljük le az előfőzött krumplit és a sajtot, keverjük össze a felvert tojással, majd a száraz hozzávalókkal, a végén pedig adjuk hozzá a vajat, és alaposan kavarjuk össze. Az így kapott masszát nyújtsuk ki sütőpapírok között, majd tegyük a fagyasztóba, hogy megkeményedjen. Ezt követően forró olajban süssük ki! Fokhagymás mártással tálaljuk!

kaja

Forrás

Így süsd ezentúl a palacsintát, és egy percet sem kell utána mosogatnod !

Egy zseniális konyhai trükköt mutatunk, amit valószínűleg egy férfi találhatott fel, aki utál mosogatni. Szeretjük az ilyen praktikákat, mert megkönnyítik az élet apró dolgait, Figyeljétek csak:

Ezekre lesz szükséged:

-műanyag palack
-tej
-liszt
-szódavíz
-1 csipet só
-fél dl olaj

Nézd meg a videót, hogyan is csináld! Mindent megmutatnak:

Próbáld ki te is, és mutasd meg ismerőseidnek is ezt a remek trükköt! 🙂

forrás

Ételek, amit ha eszünk, több kalóriát égetünk el, mint amennyit elfogyasztunk!

8 étel: több kalóriát égetünk, mint amennyit elfogyasztunk

Ha fogyni akarunk, érdemes körülnéznünk a piacokon: számos olyan étel közül válogathatunk, amelyekkel több kalóriát égetünk, mint amennyit azok tartalmaznak.

Az úgynevezett negatív-kalóriás ételek csökkentik az éhségérzetet, ráadásul bűntudat nélkül rágcsálhatunk. Ám legyünk óvatosak, a negatív-kalóriás étrendet nem javasolják a táplálkozási szakemberek.

1. Uborka (16cal/100g). Az uborka nemcsak a víztartalma miatt jó, remek C-vitamin-forrás, sőt, erős a gyulladáscsökkentő hatása is. Aszkorbinsav- és kávésavtartalma miatt a vízhajtó hatásáról sem szabad elfelejtkeznünk.

2. Spárga (20cal/100g). Méregtelenítésnél a spárga nagyon hasznos, hiszen olyan vízhajtó tápanyagok találhatóak benne, amelyek miatt a méreganyagok is könnyebben távoznak szervezetünkből, emellett pedig anyagcserénket is gyorsítja. Folsavakat is tartalmaz, így a terhes nőknek ideális táplálék.

3. Karfiol(25cal/100g). A karfiol most nagy reneszánszát éli: igen gazdag étkezési rostokban, magas a C-vitamin tartalma és olyan erős, jellegzetes íze van, hogy önmagában is fogyasztható. Ehetjük nyersen vagy enyhén párolva, hogy roppanós maradjon – így több időbe telik, amíg megrágjuk, így a szervezetünk is előbb érzékeli, hogy megteltünk.

4. Zeller (16cal/100g). Nem csoda, hogy a diétázók imádják: egy zellerrúd 75 százaléka gyakorlatilag víz, a többi 25 százaléka pedig rost. A magas víztartalom pedig azt jelenti, hogy már megenni több kalória, mint amennyit tartalmaz. Nátriumban és káliumban gazdag – edzés után, turmixként, nagyon jó elektrolitforrás.

Számos zöldség kiváló fogyókúrázáshoz

Számos zöldség kiváló fogyókúrázáshoz

5. Chili (40cal/100g). Az egyik legjobb kalóriaégető, a csípősségét adó kapszaicin révén képes gyorsítani anyagcserénket, ami miatt testünk azonnal elkezdi égetni a kalóriákat, miután elfogyasztottuk azokat. Emellett étvágyunkat is képes megzabolázni a sok chili – használjuk bátrabban!

6. Kávé (egyszerű fekete kávé esetén 2cal). Igen, a reggel ledöntött feketében szinte alig van kalória. (Mindez nem igaz, ha már cukrot, tejet vagy tejszínt öntünk bele). Ha fogyni akarunk, igyuk a kávét feketén. Azért érdemes mértékkel fogyasztani a koffeint, mivel megterhelheti a szívet. A kávé hőtermelő hatású, és emiatt a zsírt könnyebben égeti el szervezetünk, hogy energiához jusson. A kávé étvágyunkat is csökkentheti, miközben fokozza az anyagcserénk működését.

7. Paradicsom (18cal/100g). A paradicsomot nemcsak az íze miatt érdemes fogyasztani: kalóriatartalma is alacsony, emellett megfőzve olyan hatása van, mintha sztatinokat fogyasztanánk. A paradicsom likopintartalmáról sem szabad megfeledkeznünk, csökkenti a szívroham és a stroke esélyét is.

8. Papaya (43cal/100g). A papaya legalább annyira gazdag C-vitaminban, mint a narancs. Rosttartalma székrekedés esetén is hasznos lehet, valamint koleszterinszintünket is a megfelelő értékek közelében tartja.

Forrás

8 fűszernövény, melyekkel új szintre emelheti főzőtudományát!

Csodát önmagában semmilyen kiegészítőtől nem várhatsz, de keresve sem találnál hatásosabb és természetesebb emésztésserkentőket, mint amit a gyógy- és fűszernövények kínálnak. Változatosan felhasználhatod ezeket, ízletesek, különlegesek, de mindenekelőtt hasznosak. Lássuk a listát!

1. Csili – Ha bírod a csípőset, a csili valószínűleg nem ismeretlen vendég a konyhádban. Akkor is felhasználhatod, ha nem tudsz, vagy szeretsz főzni/sütni, hiszen szárítva, vagy frissen szeletelve szintén beleszórhatod az ételbe. Nem csak az emésztést serkenti, még a zsírsejtek növekedését is gátolja!

2. Fahéj – A fahéjat Magyarországon inkább az édes ízek fokozása során vetjük be, pedig sok helyen a húsokat is fűszerezik ezzel a különleges alapanyaggal. Bármelyik irány áll közel a szívedhez, az biztos, hogy a fahéj izgalmas és intenzív íze mellett csökkenti a vércukorszintet, serkenti az emésztést és még antioxidáns hatása is ismert.

8 hasznos fűszernövény, amit be kell szerezned – serkentik az emésztést!

3. Gyömbér – A gyömbér ugyan kifejezetten kellemes ízvilágot tartogat, ha kicsit is többet használsz belőle, bizony számolhatsz a csípős mellékhatással. Normál mennyiségben azonban nyugtatja a háborgó gyomrot, enyhíti a puffadást és persze felpörgeti a bélmunkát. Próbáld ki jéghideg üdítőbe, vagy éppen forró teába reszelve!

4. Köménymag – A kömény sokoldalúan használható gyógy- és fűszernövény, függetlenül attól, hogy mag, vagy por formájában fogyasztod. Nagyon jól enyhíti a puffadást és a gyomorbántalmakat, nem véletlen, hogy a babáknak is sokszor köményteát főznek a pocakfájásra. Az emésztést felpörgeti, de egyúttal étvágyat is csinálhat, úgyhogy bánj vele csínján!

5. Kurkuma – A kurkuma jellegzetes ízével sokan nem tudnak azonosulni – tény és való, a magyar konyhától távol áll az ízvilága. Pedig nem ártana megbarátkozni vele, ugyanis amellett, hogy segít formában tartani a testedet, kifejezetten jót tesz az ízületeidnek, ami az edzés során nem utolsó szempont.

8 hasznos fűszernövény, amit be kell szerezned – serkentik az emésztést!

6. Szerecsendió – A szerecsendió méltatlanul népszerűtlen, de legalábbis semmi sem indokolja, hogy ritkán használjuk. Felpörgeti az emésztést, enyhíti a puffadást, ám nem árt vele vigyázni, ugyanis nagy mennyiségben hallucinogén. Persze olyan intenzív, hogy véletlenül nem tudod túladagolni… Reszeld burgonyapürébe, vagy fokhagyma krémlevesbe!

7. Mustármag – Kedveled a mustárt? Akkor itt az ideje, hogy beszerezz egy valóban jó minőségű, gazdag változatot belőle, ugyanis a mustármagok a leghatékonyabb anyagcsere gyorsítók közé tartoznak, ezáltal elősegítik a fogyást. Szerencsére bármilyen húsétel mellett megállják a helyüket!

 

8. Fekete bors – Alapvető fűszerünk a bors, bátran mondhatjuk, hogy szerencsére. Talán nem is gondoltál rá idáig gyógyhatású alapanyagként, pedig a bors emésztésserkentő, szélhajtó és antibakteriális hatásokkal is bír. Persze pikáns, akárcsak a többi anyagcsere gyorsító ízesítő, de ha ez nem zavar, akkor ne szűkölködj a használatával!

Forrás

Mi történik, ha egy művész szabad kezet kap a konyhában? Az eredmény hihetetlen!

Egy kis kreativitással és kézügyességgel igazán látványosan tálalhatjuk a legkülönfélébb ételeket is. Biztosan garantált sikert érne el a gyerekeknél rántotta takaró alatt szunyókáló medve, vagy éppen a jegesmedvét formáló rizsköret. De valószínűleg nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek tetszését is elnyerik az alábbi képeken látható, rendkívül ötletesen feltálalt ételek és italok.

Kreatívan tálalt ételek

Kreatívan tálalt ételek

Kreatívan tálalt ételek

Kreatívan tálalt ételek

Kreatívan tálalt ételek

Kreatívan tálalt ételek

Kreatívan tálalt ételek

Kreatívan tálalt ételek

Kreatívan tálalt ételek

Kreatívan tálalt ételek

Kreatívan tálalt ételek

Kreatívan tálalt ételek

Kreatívan tálalt ételek

Kreatívan tálalt ételek

Kreatívan tálalt ételek

Kreatívan tálalt ételek

Kreatívan tálalt ételek

Kreatívan tálalt ételek

Kreatívan tálalt ételek

Kreatívan tálalt ételek

Kreatívan tálalt ételek

Kreatívan tálalt ételek

Kreatívan tálalt ételek

Kreatívan tálalt ételek

Forrás